|
Az óra története 8.
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14
A fenti megoldások lehetővé teszik az óra beállítását, és manuális felhúzását. De már a XVIII. századtól voltak kísérletek az automatikus felhúzás megvalósítására. Sok elvetélt kísérlet után (hőmérséklet, légnyomásváltozás stb. felhasználása) egyértelművé vált, hogy a hordott óra mozgás közbeni helyzetváltozásai azok, amelyek elegendő energiát szolgáltathatnak az órarugó felhúzására.
Az első megoldás Abraham Louis PERRELET nevéhez fűződik az 1700-as évek második felében. Itt még természetesen zsebórákról volt szó. PERRELET körforgó rotort alkalmazott (mint a mai automata karóraszerkezetek zömében), de ez a konstrukció zsebórában nem volt túl sikeres - a zsebóra rendszerint nem mozog elég intenzíven.
Néhány évvel később BREGUET már zsebórában jól működő megoldást fejlesztett ki. Ő egy ingatestet alkalmazott egy elmésen "egyszerű" konstrukcióban, amelynek képe és működése itt látható:
Működése: Az O tengely körül az L lengőtest ide-oda mozgást végezhet tehetetlenségénél fogva. Kilengését a Cs csap határolja. Az L lengőtestet R rugó húzza alaphelyzetbe. Kilengéskor (a nyíl irányában) mozgatja az Mr kilincsrugót, amely a K kilincskereket egy kis szöggel tovább forgatja, ezzel húzza fel az órát. A K kilincskereket visszafutás ellen a Zr záró kilincsrugó zárja. Amikor a motorrugó teljesen felhúzódott, akkor a rugó végén kialakított kis nyelv a P zárópecekkel kiemeli a Zr kilincset és visszaenged a K kilincskeréken, így megakadályozza a rugó túlhúzását.
A zsebóra azonban sok ülőmunkát végző ember esetén - alkalmazhattak bármilyen konstrukciót - egyszerűen nem mozgott annyit, hogy megbízhatóan biztosítani tudja a rugó felhúzását. Az automatikus felhúzó szerkezetek igazi fénykora a karórákban köszöntött be, és lassan elterjedni az 1930-as évektől kezdett. A korai szerkezetek még szintén ide-oda mozgó súllyal - "kalapáccsal" - biztosították a felhúzást. Ilyen szerkezet egyszerűsített sémáját láthatjuk:
Itt a K felhúzókilincs, amelyet az R rugó tart lenyomva, továbbítja a Kk kilincskereket. A megoldás egy megvalósítását megszemlélhetjük a bal oldali képen, amelyen egy, 1950 körüli Tissot szerkezetet láthatunk (a képre kattintva kinagyítható):
Nem volt azonban előnyös az, hogy a kalapács eléggé nagyokat ütött a szerkezeten, és az energia hasznosítása sem volt jó. Az igazi megoldást a végállás határolásának megszüntetése, a teljesen körforgó rotor jelentette. A jellemző elvi felépítése ezeknek visszavezethető az alábbi konstrukcióra:
A C karon a B billenőkereket mozgatja a Z fogasív, így a Z1 és Z2 meghajtókerekek a rotor mindkét irányú forgásánál egy irányba (fel)húzzák az óra rugóját.
Ezen alapszerkezetnek aztán rengeteg variációja született. Száznál több fajta kilincsművet alkalmaznak, drága órákon sokszor a rotor nehéz nemesfémből (arany, platina) készül, csapágyazhatják csappal rubinban, de gyakoribb picike golyóscsapágy alkalmazása. Nem gyakori, de alkalmazott megoldás a planéta- vagy mikro-rotor, amely nem a szerkezet középtengelyében, hanem valahol oldalt van csapágyazva, és jóval kisebb méretű. Ez kis mérete miatt gyakran nehéz nemesfémből, aranyból, platinából készül, hogy a kellő nyomatékot biztosítani tudja. A rugó túlhúzását egy csúszóféknek nevezett kis tengelykapcsolóval oldják meg. Fontos megemlíteni, hogy az automata felhúzó szerkezetek nem csak kényelmesek, de jót tesznek az óra pontosságának is, hiszen a nagyjából mindig felhúzott rugó viszonylag állandó nyomatékot ad le. Az alábbi néhány képen automata órák jellegzetes szerkezetei láthatóak:
Ezen a képen egy tipikus közép-rotoros automata óra szerkezetét láthatjuk (Rolex Oyster). Rögtön láthatjuk a nagyméretű, a szerkezet fölött forgó rotort (a képre kattintva kinagyítható):
UNIVERSAL óra tipikus planéta- v. mikro-rotoros kivitel, itt a szerkezet jobb oldalán látható kis rotor végzi a felhúzást. Ez általában a normál rotoros kiviteleknél laposabb óramű kialakítását teszi lehetővé (a képre kattintva kinagyítható):
"Forradalmi" szerepet játszott az automaták fejlődésében, amikor 1948-ban az ETERNA megjelent Eterna-Matic névre keresztelt konstrukciójával, amelyben két kilincskereket alkalmazott, belső, alakzáró acélkilincsekkel, és a rotort golyóscsapágyazta. Ez a konstrukció később alapja lett a legtöbb elterjedt szerkezetnek, a mai korszerű ETA konstrukciók zöme is erre épül (a képre kattintva kinagyítható):
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14
|
|
|
